NYÍKSE - MEAFC-Miskolc  64-81  (12-23, 15-19, 14-17, 23-22)
2022. 10. 30.

Nagy várakozás előzte meg a NYÍKSE férfi NBI/B zöld csoportos csapatának újabb, második hazai mérkőzését. 

NYÍKSE - MEAFC-Miskolc  64-81  (12-23, 15-19, 14-17, 23-22)

Nagy várakozás előzte meg a NYÍKSE férfi NBI/B zöld csoportos csapatának újabb, második hazai mérkőzését. 

Megtelt a Bánki Iskola lelátója, egy tűt sem lehetett leejteni. Mindenki ki volt éhezve egy hazai győzelemre. 
Sajnos a vendég MEAFB kezdett jól és 1-2 perces kosárcsend után végül egy triplával indítottak, majd dupla és újabb tripla, máris 0-8, kicsit leragadtak a mieink.
Majd beindult Gáspár és egy triplával törte meg a hazaiak kosárcsendjét. 
Hamar 10 pont lett közte a vendégek javára, és ez maradt is a negyed végéig (12-23)
A MEAFC keményen védekezett, a NYÍKSE erőtlenül támadott, talán ez a rövid negyed jellemzése az első negyednek.
Talán ez volt a jellemző a második negyedre is, bár az szorosabb volt, a vendégek a végére ugyan növelték előnyüket, ám a negyed közben egyszer tudtunk 10 pontra is zárkózni. 
A csapatok 27-42 -vel vonultak pihenőre a félidőben. 
A harmadik negyedet jobban kezdték a NYIKSE-s fiúk, Asztalos, Földesi és Skorcov kosaraival már újra 10 különbségig zárkóztunk. Sajnos itt újra könnyű büntetőket kaptak a miskolciak, így büntetőzhettek többet,
Aztán viszont majdnem 3 perc kosárszünet, melyet csak az új igazolás Cvijin triplája tört meg, ezzel se sokra mentünk, hiszen utána újabb 3 perc alatt csak egy Skorcov kosár, míg az ellenfélnél triplák és dupla, így a negyed vége is elég szegényes, 41 - 59!
Az utolsó etap már lazább védekezést hozott és látszott, hogy mindkét csapat, már csak a támadásra összpontosít. Ezt a negyedet, Tisza, Gáspár, Kurucz és Vida kosarainak köszönhetően sikerült egy ponttal megnyerni (23-22), így a vége 64-81 lett, ami első ránézésre nem túl nagy különbség, de sajnos a játék képe megint csak gyenge volt. Támadásainkon javítani kell és a kiemelkedően jó egyéni teljesítmények hiányoztak. Talán csak Gáspár, Asztalos és Skorcov volt igazán játékban. Persze nem az egykori piros csoportos Miskolcot kell kötelezően megverni, de mostmár ráférne a csapatra egy motiváló győzelem.
Ez nehéz lesz a következő, jövő hét csütörtöki mérkőzésen, mert a listavezető Budafok együtteséhez utazik a csapat, de mához egy hétre, jövő hét vasárnap az Atomerőmű Bonyhád együttesét fogadja a NYÍKSE hazai pályán, ahol újabb esély lehet az első győzelem megszerzésére!
 
Dobók: 
Gáspár 19/3; Asztalos 8; Földesi 9/3; Cvijin 5/3; Kurucz 5/3
 
Cserék:
Skorcov 5; Tisza 5/3; Verba 2; Vida 6; Szilasi -; Zajácz -; Kovács -
 
Minden statisztika és nyilatkozat: https://hunbasket.hu/merkozes/x2223/hun2b/hun2b_928
 
Fotók: Janics Attila

 

© 2018-2024 nyikse.hu | adatkezelési tájékoztató
Pályázat