Idegenben, szoros mérkőzésen, újra kicsúszott a győzelem a NYÍKSE kezéből
2023. 05. 03.

KTE-Duna Aszfalt - NYÍKSE Szegfű Bútor 68-66 (29-7, 10-24, 14-24, 15-11)

Dobók: Gáspár 15; Végső 11; Skorcov 7; Földesi 2; Vida - 
Cserék: 8; Asztalos 18/3; Verba 5/3; Kurucz, Szilasi
 

Kedden este az NBI/B zöld csoport rájátszásában a 11-12 helyért indult küzdelem első mérkőzése volt Kecskeméten. Csapatunk, a NYÍKSE Szegfű Bútor bizakodva készülhetett. 

Igaz Joe Prophet már nem készült a csapattal, visszautazott Amerikába, borda sérülése már szezon végéig nem gyógyult volna, így megvált tőle a csapat. 
A Kecskemét csapata pedig az U18-as akadémiai csapat legjobbjaival hígult, hiszen NBI/A mérkőzésre készültek a legjobb U23-asok. Így mindössze arra kellett figyelni, hogy ne maradjunk újra a “buszban”, vagyis ne ragadjunk be az első negyedben.
Sajnos nem így lett és még a bonyhádinál is nagyobb zakót kaptunk az elején.
Nem támadtuk a gyűrűt, megijedtünk a keményebb védekezéstől és könnyen eldobáltuk kintről.
Így közel 8 percig (!) nem dobtunk kosarat, 25-0! Egyszerűen hihetetlen ahogy csak néztük, hogy 18 évesek átrohantak rajtunk!
Aztán a fiatal Verba két kosarával és Gáspár duplájával a negyed vége 29-7. Még ha bíztunk is a jobb folytatásban, nem hitte volna senki, hogy innen bármire képesek leszünk.
Három percig nem is tűnt úgy, már 33-9. Aztán Savic mester időkérése után már sokkal jobban és tudatosabban védekeztünk, meglett az eredménye, mert Végső és Asztalos elindította a felzárkózást, amihez Skorcov is csatlakozott, így a negyedet hoztuk és felzárkóztunk 8 pontra 39-31, bizakodva vonulunk szünetre.
Fej-fej mellett indul a második felvonás, de a 3. percben Földesi és Asztalos duplájával és triplájával már 3 pontra is feljövünk.
Megéreztük a “vérszagot”, keményen védekeztünk és hibára késztettük az ellenfelet, amiből mi jól tudtunk kontrázni.
Majd Cvijin két dupla és már 45-45, itt nyögvenyelősen magunkhoz ragadjuk a vezetést, de megint egyenlő és megint 1-2 pont ide.
53-53, aztán egy Gáspár dupla a 3. negyed vége előtt, így 2 pontos előnnyel megyünk neki az utolsó 10 percnek, 53-55.
Csak nehogy megint elrontsuk a végét ahogy Bonyhádon, villant át az agyunkon.
Egy perc kosárcsend, majd Asztalos és Gáspár duplái után végre 4 pont az előnyünk. Becsüljük meg! Nem így történik, megint kapunk egy triplát, visszajönnek a kecskemétiek 2 pontra, pffff nem fújják a 3 mp-et így sokszor eredményesek palánk alól a hazaiak, sőt a lepattanó is jobban megy most nekik.
Két perccel a vége előtt még 4 pont ide és hihetetlen, megint triplát kapunk, már nincs egy perc hátra és az ellenfél büntetőből egyenlít, ebből még hosszabbítás is lehet. 
Aztán egy kihagyott kecskeméti helyzet és Gáspár szed egy lepattanót, megindítja Cvijint, aki egy az egybe mehet a palánkra, sima ziccer, kipörög, itt volt a sorsdöntő kosarunk. Még mindig 65-65, Gáspár megint leszed egy védő lepattanót, szabálytalanok vele szemben, dobhatunk.
Csak az egyik megy be, a második kimarad 65-66, még 8 mp van! A lepattanót a hazaiak szedik, indítanak és oldalról Ladovszky vág az arcunkba egy triplát, 68-66, bő egy mp maradt, Savic mester időt kér, de az oldalbedobásból Végső távoli kísérlete harmatgyenge és így megint elpuskáztuk a győzelmet. Az eleje és a végjáték, csakúgy, mint Bonyhádon, ez a keresztünk. 
Sajnos ezzel nagyon rossz helyzetbe kerültünk, hiszen most otthon győzelmi kényszer van rajtunk, mert úgy lehet még egy mérkőzés, amikorii  megint menni kell Kecskemétre. 
A nyíregyházi második mérkőzés szombaton 19.00-tól lesz a Bánki termében.
© 2018-2024 nyikse.hu | adatkezelési tájékoztató
Pályázat