Drámai mérkőzésen, három negyedet is megnyerve maradt alul a NYÍKSE Szegfű Bútor
2023. 04. 28.

Atomerőmű KSE Bonyhád - NYÍKSE Szegfű Bútor 83-79 (28-12, 18-26, 19-22, 18-19)

Dobók: Végső 8/6; Gáspár 5; Vida; 2; Asztalos 10; Skorcov 5
Cserék: Tisza 32/12; Cvijin 9/3; Kurucz 5/3; Verba 3/3; Földesi, Szilasi
 
 
Az  NBI/B zöld csoportos pályafutásának talán legfontosabb mérkőzését vívta a NYÍKSE Szegfű Bútor csapata csütörtökön este Bonyhádon.
A múlthét pénteki hazai győzelem után a két győzelemig tartó párharc a csapatok között 1-1 -re állt. 
Így tehát idegenben kellett volna kiharcolni a győzelmet és ezzel a jogot, hogy a 9-10 helyért küzdhessen a csapat. 
 
Fogadkoztak is a fiúk és csak az volt a kérés, hogy ne úgy kezdjünk idegenben, mint legutóbb.
Sajnos mégis úgy kezdtünk. Csak a faultokat gyűjtögettük, a pontokat nem. 
Az ellenfél annál inkább, három tripla, mire mi büntetőből tudunk dobni kettőt, sok a sikertelen dobás, a büntetőt meg nem tudjuk hibátlanul értékesíteni.
A játékvezetők is túl kritikusak velünk, Asztalos hamar három hibát kapott, de a 8. percig tartjuk magunkat látótávolságon belül. Aztán beragadunk, a Bonyhád hirtelen 5:0 -al növelte előnyét és 10 pont felé nőtt a különbség. Sőt, a negyed utolsó másfél percében még kosarat sem sikerült dobnunk, így még egy 5:0 után 18-12, szinte sikerült lekoppolni az előző bonyhádi mérkőzés elejét, 28-12 a negyed vége. Ez elég reménytelennek tűnt.
De, a második etap elején Tisza és Cvijin is szorgoskodott, viszont utána megint beragadunk és 5 perc után már  19 pont a különbség, 39-20. 
Majd pár perc alatt elkapják fiataljaink a fonalat, Cvijin után Tisza beindul, Kurucz is csatlakozik hozzá, sőt a félidő vége előtt 1 perccel Verba is csatlakozik hozzájuk egy triplával, amit a vége előtt még Cvijin szintén egy triplával koronáz meg, 46-38 a félidő vég, de legalább látótávolságba jöttünk újra.
Félidei szünet után megint beragadunk, ez már rendszeres, 7:0 -ával indít a hazai csapat, megint 15 a különbség. Aztán viszont beindul Tisza pontgyára és ez a többieket is motiválja, Végső is triplázik, aztán a harmadik negyed végén Tisza még egy dupla, ez már a 14. pontja a negyedben, a szezon legjobb játékát nyújtotta, megint nyerjük a negyedet és feljövünk 5 pontra, 65-60.
 
Az utolsó negyedet Asztalos duplájával indítjuk, de utána Tiszát is csak fault-al lehet megállapítani Kettőjük pontjaival egy pontra jövünk fel, sőt Tisza újra büntetőzik és már vezetünk is 68-69. Egy perc kosárszünet, mindkét oldalon eladott labdák, majd a bonyhádi Helmann dob triplát, melyre Végső válaszol három pontossal.  Tisza duplájával és Végső két büntetőjével máris 71-76. Sajnos még van 3 perc.
Még van fault lehetőségünk, mégsem állítjuk meg Csizmadiát és Kékesit, így mindkettő az arcunkba dob egy-egy triplát, máris elvesztettük egy perc alatt a vezetést. Az utolsó percekben Skorcov majd Asztalos is kipontozódik, így center nélkül maradunk. A Bonyhád büntetőzik, mi is, Vida eredményes, de még mindig 1 pont a hazai előny, sőt megint hármast kapunk. De innen görcsössé válunk, Gáspár bizonytalanul támadja a gyűrüt, a lepattanót leszedi, faultolják, dobhat, de csak az egyik megy be, ma nem megy neki bánatunkra. 
Így már nincs idő fordítani, 83-79 lett a vége. 
 
Hiába nyerünk meg három negyedet, ha az elsőt csúnyán elveszítjük. Igaz, a negyedek elején soha nem jeleskedtünk.
Ezzel elszállt a remény, hogy meglepetéssel a 9-10 helyért játszhassunk. Így viszont a Kecskeméttel kell megküzdenünk és kétszer győznünk, úgy, hogy idegenben kezdünk. Csak akkor kerülhetjük el az utolsó helyet!
© 2018-2024 nyikse.hu | adatkezelési tájékoztató
Pályázat