Első idegenbeli győzelem, bravúros játék!
2023. 04. 03.

Pénzügyőr SE - NYÍKSE Szegfű Bútor 67 - 78 (15-25, 19-6, 13-26, 20-21)

Az alapszakasz utolsó mérkőzését idegenben játszotta NBI/B zöld csoportos csapatunk, a NYÍKSE-Szegfű Bútor, Budapesten a Pénzügyőr SE vendégeként. 
Sérülések és betegségek nehezítették a dolgunkat. Az alapcsapatból mindössze 9-en voltak a keretben és két fiatal az U18-as keretből Irinyi és Kovács.
Jobban is kezdtek a hazaiak, 6-2, de utána, a legutóbbi hazai mérkőzésen is jól játszó Végső beindította a pontgyártást. Dupla, tripla, megint dupla, majd jött Asztalos két sikeres büntetővel, majd megint Végső két(!) triplával, hihetetlen lendületben van fiatal irányítónk. Szinte ők ketten vitték a hátukon a csapatot. Kurucz a negyed végén még két büntetővel hozzátesz és 15-25 eredménnyel zárjuk az első felvonást.
Nem rossz, csak így tovább.
Nem így lett, sajnos leragadtunk, rossz döntéseket hoztunk és sokat hibáztunk, még az egyértelmű ziccerek sem jöttek be. 
Savic edző cserélt sűrűn, időt kért, de a negyed első 7 (!) percében nem találtunk be! Közben az ellenfél 14-0 -t csinált és máris vezettek 34-25 -re. 
Már majdnem temettük a csapatot, pedig szinte csak nyíregyházi szurkolók voltak, és dudákkal, hangos biztatással még az U20-as csapat is segített. 
Majd Phrophet törte meg a sikertelenséget és háromszor is betalált közelről, így azért nem kellett lehajtott fejjel az öltözőbe vonulni (34-31).
A szünet után látszott, hogy Savic edző rendet tett a fejekben.Igaz az első perc pont nélkül telt, majd Kurucz nyitott egy három pontossal. Végre összeszedte magát Földesi is, és dupla triplával folytatja a játékot.
Phrophet jól bontja a védelmet, Asztalos pedig kitűnően dolgozik a palánk alatt, csak faulttal tudják megállítani. 
Jól és szervezetten dolgoztunk, és a negyed közepére már ki is egyenlítettünk (43-43).
Gáspár sikeres 2+1 és már vezetünk is.
Innen beindul a gőzhenger, Végső újra felszívja magát, egy trojka egy büntető hozzá, Földesi szintén “hármas” és pár másodperccel a harmadik negyed vége előtt minden bizonnyal az NBI/B zöld csoport “forduló kosara” díjra esélyes támadása. A hazaiak rossz dobását Végső szedte le és nem volt ideje a félpályáig vágtázni, két leütésből fel is tette és gyönyörű kosarat szerzett a saját térfeléről. Erre szokták mondani, hogy “4 pontos”:) Így pont 10 pont előnnyel, 47-57 -e fordulunk rá az utolsó negyedre. 
Itt Asztalos és Végső szorgoskodott nagyon, előző duplákkal és büntetőkkel, utóbbi újra triplával. Mindjárt könnyedebb lett a játékunk és Földesi és Verba is betalált, már több, mint 20 pont az előnyünk, 53-74. 
Az utolsó pár percben az okozott kisebb izgalmat, hogy Asztalos kipontozódott és rögtön duplákat és triplákat is kaptunk, de Prophet és Végső még büntetőzhetett, így sikerült megszerezni a győzelmet, 67-78 lett a vége.
Végre ki tudtunk jönni a hullámvölgyből és újra vissza tudtuk venni a vezetést, amikor az kicsúszott a kezünkből. Szinte mindenki jó teljesítményt nyújtott, és odatette magát, de külön ki kell emelni Végsőt és Asztalost, akik végig a maximumot hozták ki magukból. 
A rájátszásban folytatja csapatunk, bő egy hét múlva.
A mi mérkőzésünkkel egyidőben játszották a Kecskemét-Bonyhád találkozót, ahol nagy meleglepetésre a Bonyhád győzött így velük kerülünk össze, ami azt jelenti, hogy nem keveset kell utazni majd a csapatnak. Reméljük, a két győzelemig tartó párharcban csak egyszer!:)
© 2018-2024 nyikse.hu | adatkezelési tájékoztató
Pályázat