Összefogás a nyíregyházi kosárlabdáért
2019. 05. 11.

Együttműködési megállapodást írtak alá.

A Nyíregyházi Kosárlabdát Szeretők Közhasznú Sportegyesülete, a Nyíregyházi Sportcentrum Nonprofit Kft. és a Nyíregyházi Élsport Nonprofit Kft. együttműködési megállapodást írt alá, melynek célja a sportszervezetek közötti együtt gondolkodás a kosárlabda utánpótlás-nevelésben, és versenyeztetésben. Az erről szóló sajtótájékoztatón Balogh Béla, a NYIKSE elnöke bemutatta a civil szervezetet, mely 2010 óta van jelen Nyíregyháza sportéletében. Ez idő alatt nem csak a kosárlabdára, mint sportágra helyezik a hangsúlyt, hanem az infrastrukturális feltételeit is igyekeznek megteremteni. A tájékoztatón elhangzott, a most kötött megállapodás elsődleges célja, hogy a Blue Sharks a lehető legtöbb és legjobb saját nevelésű játékossal képviselje a várost. A Nyíregyházi Sportcentrum és a Nyíregyházi Élsport Nonprofit Kft. már korábban is együtt gondolkodott az utánpótlás-nevelés terén, sőt további megyei településeken is figyelik a tehetséges fiatalokat. Erről már Sitku Ernő, Nyíregyházi Élsport Nonprofit Kft. vezetője beszélt.

© 2018-2024 nyikse.hu | adatkezelési tájékoztató
Pályázat