NEM SOK HIÁNYZOTT A BRAVÚRHOZ
2023. 02. 11.

NYÍKSE-SZEGFŰ BÚTOR - BUDAFOK 61-79 (17-17; 21-16; 16-22; 7-24)

Vezetőedző: Brane Savic
 
Dobók:
Gáspár 13/3; Végső 10/6; Cvijin 11/3; Skorcov 3; Verba 2
 
Cserék:
Vida 12/6; Földesi 5/3; Asztalos 5/3; Tisza-; Kurucz-; Szilasi-
 
Nyílván, nem esélyesként vágott neki a pénteki bajnoki mérkőzésnek NBI/B zöldcsoportos csapatunk. A listavezető Budafok együttese érkezett, akiknek Nyíregyháza még a tavalyi NBII FInal 4-ból szép emlék, hiszen itt pont csapatunkat szoros küzdelemben megverve jutottak fel egyenes ágon az NBI/B csoportba.
Jól indult a mérkőzés, hiszen Cvijin duplái mellett, Gáspár, Verba és Skorcov pontjaival már 10-3-ra vezettünk Ekkor azonban a Budafok is betalál, sőt Tursics triplájával át is vették a vezetést. Erre azonban azonnal volt válasz Vida részéről, szintén egy trojkával, vissza is vettük a vezetést. Nagyon nehezen tudjuk áttörni a Budafok védelmét, ugyanakkor sokszor könnyű kosarat kaptunk, így a negyed vége 17-17.
A második negyedben jól kezdtünk, de a negyed végéig fej-fej mellett haladt két csapat. A félidő előtti utolsó 3 percben viszont Végső és Skorcov büntetőinek és Gáspár triplájának köszönhetően azért csak elmentünk 5 ponttal, 38-33 -as eredménnyel vonultunk szünetre.
Kicsit félve várták a szünetet a szurkolók, hiszen a csapat már többször kezdte rosszul a második felvonást. 
De, most nem így volt, Cvijin majd  Végső tripla, 44-36, aztán viszont beindult a Nyíregyházának mumusnak számító Tursics Krisztián. 
Ő zsinórban, 7 perc alatt 4 trojkát dobott az “arcunkba” Közben betalált Végső is újra egy hármassal, Gáspár egy duplával, így meccsben maradtunk.
51-46, van még három perc a negyedből, nem játszunk rosszul. Cvijin hiába játszik jól, de most eladja és Kurucz is hibázik, a Budafok átveszi a vezetést és az utolsó pillanatokban Asztalos hármasa húz ki minket a bajból. 54.52, Most viszont Burján percei az ellenfélnél, így 54-55 -el indulunk az utolsó játékrésznek.
Rögtön triplát kapunk, de Vida válaszol egy másikkal.
Próbáljuk tartani magunkat, de a játékvezetők is folyamatosan ellenünk ítélnek, az ellenfél pedig dobhat is. Cvijinre ráfújnak egy technikáit, mi kaptunk egy párat, az ellenfél meg nyugodtan reklamál. Tursics újra betalál a hármason kívülről, nem igaz, hogy nem bírjuk tartani, összesen hetet (triplát) dobott csak a második félidőben!  Sajnos ezzel percek alatt el is döntötték a mérkőzést. Az nem lehet, hogy az utolsó 8 perc alatt csak Asztalos talál be mezőnyből és Gáspár büntetőből. 
Itt a vége sajnos 61-79. 
A végeredmény nem mutatja mennyire szoros volt a küzdelem, de elég annyi, hogy hétszer volt egyenlő állás és tizenháromszor vezetésváltás az első három negyedben. 
Az utolsó negyedben sajnos mentálisan is gödörbe kerültünk a demoralizáló Tursics tripláktól, a játékvezetői ítéletektől és ezek felőröltek minket, rossz döntéseket hoztunk, nem találtunk be, így sajnos nem sikerült a meglepetés. 
Ugyanakkor, ha az első három negyed játékát tudjuk tartani folyamatosan, akkor lesz meglepetés és lesz előrelépés a tabellán. 
 
Jövő héten, a szintén a tabella végén lévő Bonyhád együtteséhez utazik felnőtt és U20 csaptunk. 
Ha az első három negyed játékát hozzuk, van mit keresni idegenben is. 
 
 
Statisztika, nyilatkozatok:
 
Fotók: Janics Attila (www.attilajanics.com)
© 2018-2024 nyikse.hu | adatkezelési tájékoztató
Pályázat