Izgalom Szolnokon
2021. 04. 17.

Ezúttal is győzött a NYÍKSE.

Folytatódott a rájátszás a férfi kosárlabda NB-II-ben. A Sunshine NYÍKSE ezúttal Szolnokra utazott. Január végén játszott utoljára egymás ellen a két csapat az alapszakasz során, akkor a hajrában szerzett fontos kosarakkal a nyíregyháziak győztek 10 ponttal. Most nem akarta a végére hagyni a döntést a NYÍKSE, az első két negyedben remekül védekezett a csapat, miközben a támadásokat pontokkal fejezték be a nyírségiek, így a nagyszünetben 22-43 volt az állás, azaz megnyugtató előnnyel mehettek pihenőre Kovács Tibor játékosai. Fordulás után viszont sok volt a hiba vendég oldalon, amit a Szolnok könyörtelenül kihasznált, így a harmadik negyed vége előtt 53-53-at mutatott az eredményjelző. Az utolsó negyed nagyon izgalmas volt, ám 65-65-nél Tisza dobott egy triplát, majd a remekül játszó Kósa és Asztalos is fontos kosarakat szerzett, és végül a Sunshine NYÍKSE második mérkőzését is megnyerte a rájátszás során.

Szolnoki Olaj KK – Sunshine NYÍKSE 70-72 ( 11-22, 11-21, 31-10, 17-19)

NYÍKSE: Tisza 14/6, Zajácz 13/3, Asztalos 15, Kósa 23/6, Földesi 7

Csere: Balogh B.B, Csirpák, Pálkerti , Hegyi, Bíró

vezetőedző: Kovács Tibor, edző: Balogh Balázs

© 2018-2024 nyikse.hu | adatkezelési tájékoztató
Pályázat