Győzelemmel kezdte az évet a NYIKSE
2019. 01. 07.

A Kiskunfélegyháza sem jelentett akadályt a nyíregyházi csapatnak.

A NYIKSE-ben nem tudott pályára lépni az új igazolás és Takács valamint a fiatal Csikós is hiányzott a keretből. A Kiskunfélegyháza egy nagyon durva ellenfél volt, sokszor sportszerütlenek is. Lendületesen kezdett a NYIKSE, de csak Sipos Timót kezdett magabiztosan két triplával, így azonnal 6-0 -al indított a csapat.  Aztán Savic nagyszerű passzai és a kimagaslóan szereplő Asztalos (42 IBM), Földesi és Nagy D. teljesítménye a félidőre már megnyugtató előnyt hozott a hazai csapatnak.  Az előny a 3. negyed végére pedig csak nőtt, már 32 pont volt az előny. Ekkor már 1-2 fiatal is bekapcsolódott. A 1,5 hónap kényszerpihenő után visszatért Nádasi pedig mindent megtett az utolsó negyedben, hogy a rutinos Savicot helyettesítse. Ez többnyire sikerült is neki, hisz triplával, duplákkal és kiharcolt faultok után büntetőkkel is hozzájárult a sikerhez. Igaz a fiataloknak még szokatlan volt ez a durva játékstílus, de a kizárólag fiatalokból álló 4. negyedben játszó ötösnek sikerült megtartani a két csapat között a közel 30 pontot.

 

SUNSHINE NYIKSE - KISKUNFÉLEGYHÁZA 92-65 (25-11; 32-18; 22-18; 13-18)

 

Dobók:

 

Savic B.  6

Asztalos I.  16

Földesi N.  21/3

Zajácz K.  8

Sipos T.  11/6

Nagy D.  11/3

Nádasi N.  9/3

Szabó B.  1

Gacsályi P.  2

Nyíri P.  7

Vízi R.  - 

 

 

A következő két hétben pihen a NYIKSE, legközelebb január 18-án, pénteken 19.00-tól újra itthon játszik majd a csapat és igazi rangadóra számíthatnak akik a Bánkiba látogatnak. A bajnokesélyes Ceglédi KK csapata érkezik, akik igaz, hogy most szombaton Debrecenben a DEAC Campus Fesztivál csapatától elszenvedtékel első vereségüket, de ők egy osztállyal feljebb szeretnének már jövőre játszani, tehát győzni jönnek ide. Reméljüka nyíregyházi szurkolók is segítségünkre lesznek, illetve felgyógyulnak a sérültjeink is. 

 

© 2018-2024 nyikse.hu | adatkezelési tájékoztató
Pályázat