Megszakadt a sorozat
2021. 02. 12.

Vereség Debrecenben.

Fontos mérkőzést játszott Debrecenben a Sunshine NYÍKSE a férfi kosárlabda NB-II-ben. A nyíregyházi csapat a DEAC Campusfesztivál 2021 vendége volt. A két együttes most találkozott először a bajnokságban, mivel az őszi első meccset a hajdúságiak kétszer is lemondták koronavírus fertőzés miatt, így ott a pontokat végül a nyírségiek kapták. Ezúttal az első negyedben jól játszott a NYÍKSE, és rendre kosárral fejezte be az akciókat. A játékrész vége előtt 9 pont volt a különbség, de az utolsó másodpercekben szépítettek a hazaiak. A folytatásban is izgalmas volt a meccs, mindkét gárda jobban védekezett, és a nagyszünetre egy pontra olvadt a NYÍKSE előnye. Fordulás után megint meglépett a nyíregyházi gárda, 10 ponttal is vezetett, de a negyed vége megint a DEAC Campusfesztiválnak sikerült jobban, így az utolsó játékrészre maradt a döntés. Sajnos a játékvezetők ítéletei ekkor rendre borzolták a kedélyeket, és méltatlan volt a bíráskodás a rangadóhoz. Rendre néma maradt a síp egyértelmű hazai szabálytalanságok után, Asztalos viszont megkapta ötödik személyijét. Ennek ellenére is 73-70-re még vezetett a NYÍKSE, ám ettől kezdve már rutinos játékosai révén csak a DEAC szerzett pontot, így megszakították a nyíregyháziak rajt óta tartó veretlenségi sorozatát.

DEAC Campusfesztivál 2021 – Sunshine NYÍKSE 78-73 ( 22-27, 23-19, 14-16, 19-11)

NYÍKSE: Asztalos 8, Kósa 11/6, Gáspár 11, Tisza 27/12, Földesi 2

Csere: Balogh B.B., Bíró, Csirpák 4, Zajácz 10/6, Hegyi

vezetőedző: Kovács Tibor

© 2018-2024 nyikse.hu | adatkezelési tájékoztató
Pályázat