Győzelem idegenben
2021. 06. 07.

Nyert a TFSE vendégeként a NYÍKSE.

Megkezdődött a keresztjáték a férfi kosárlabda NB-II-ben. A Sunshine NYÍKSE a TFSE vendége volt, az első találkozót Budapesten rendezték. A fővárosiak február óta nem kaptak ki, és zsinórban 15 találkozót nyertek meg. Ráadásul Boros Zoltán együttesénél a sérültek is felépültek. A mieinknél Asztalos nem volt teljesen egészséges egy húzódás miatt.
Gáspár kosaraival indult a meccs, majd Földesi és Zajácz is eredményes volt, miközben jól védekezett a csapat, így 3-10-nél időt kellett kérnie a hazaiak trénerének. Ez használt, mert két triplával egy pontra zárkóztak. Sok volt az eladott labda mindkét oldalon, és a dobások sem sikerültek jól. 5 percig nem talált be a NYÍKSE, így Kovács Tibor is időt kért. Végül Földesi törte meg a csendet, és 12-12-vel ért véget az első negyed. A második negyedet a TFSE kezdte jobban, Király kosarával hat ponttal megléptek. A meccsre kilátogató nyíregyházi szurkolók folyamatosan buzdították a mieinket, de megint jött egy hosszabb gólcsend. Végül négy perc után Kósa talált be, és mivel a hazai kísérletek sem voltak pontosak, szoros maradt az állás. Gáspár büntetőivel 21-19 lett, majd Kósa blokkolt remekül. Laman hármasára Balogh B.B. válaszolt, majd újból a fővárosiak dobtak két triplát, így több mint tíz ponttal megléptek. Végül 37-22-vel zárult a negyed.
Gáspár és Kósa kosaraival indult a harmadik játékrész, 39-29-nél tíz pont volt a differencia. Sokáig nem változott a különbség, majd Tisza hármasával tovább csökkent a távolság. 8 perc alatt mindössze 5 pontot engedélyezett ellenfelének a NYÍKSE, miközben folyamatosan dolgozta le hátrányát, így 47-43-al indult a záró felvonás. Itt Kósa egy hármassal indított, de Király is eredményes volt. Laman ötödik tripláját dobta, erre Földesi válaszolt. Izgalmas volt a meccs, és az összeszorított fogakkal játszó Asztalos fontos pontokat szerzett, de egyenlíteni ekkor még nem sikerült. Két perccel a vége előtt viszont Tisza kosarával 60-61-nél átvette a vezetést a NYÍKSE! Ettől kezdve nem is engedte ki a kezéből a győzelmet a Nyíregyháza, és 69-62-re győzött.

A visszavágót pénteken 19 órától rendezik a Bánki tornatermében.

TFSE – Sunshine NYÍKSE 62-69 (12-12, 25-10, 10-21, 15-26)

NYÍKSE: Gáspár 16, Tisza 15/6, Földesi 10/3, Zajácz 3/3, Kósa 18/9

Csere: Bíró, Savic, Balogh B.B. 3/3 , Asztalos 4

vezetőedző: Kovács Tibor

© 2018-2024 nyikse.hu | adatkezelési tájékoztató
Pályázat