Bravúros győzelem
2021. 10. 17.

Továbbjutott a NYÍKSE a kupában.

A Tiszaújvárost fogadta a férfi  kosárlabda Hepp Kupában a Sunshine NYÍKSE. Az NB-I/B Zöld csoportjában szereplő vendégek ellen nem kezdtek jól a nyíregyháziak, a borsodiak végig vezettek az első negyedben, és a játékrész végére majdnem tíz pont volt a differencia. A második negyed Bíró duplájával indult, de erre Kovács távolról és közelről is válaszolt, így 14-24 volt az állás. Jött egy három perces gólcsend, mely után a NYÍKSE többször is betalált. Vida fontos hármast dobott, majd Földesi is pontosan célzott kintről, de az is csak arra volt elég, hogy meccsben maradjon a NYÍKSE, mely megnyerte a negyedet, és a nagyszünetben öt pont volt a hátrány. Fordulás után nagyon jól játszott a hazai csapat. Zajácz, Asztalos és Tóth is pontokkal fejezte be az akciókat, utóbbi triplájával 40-41 lett az állás. Lendületben maradt a NYÍKSE, és a vezetést is átvette, így a záró játékrészt előnnyel kezdhette a Nyíregyháza. Fantasztikus volt a hangulat, teljesen megtelt a Bánki lelátója, és a szurkolók végig buzdították a csapatot. Remekül védekezett a NYÍKSE, Savic pedig jól szolgálta ki a társakat, így Asztalos közelije után 11 ponttal vezettek a mieink. A cserék is jól szálltak be, így egy nagyszerű mérkőzésen a Sunshine NYÍKSE legyőzte magasabb osztályú ellenfelét, és továbbjutott a Hepp-kupában.

Sunshine NYÍKSE- Tiszaújváros 72-55 (10-19, 19-15, 19-7, 24-14)

NYÍKSE: Tóth 11/3, Asztalos 17, Savic 12/3, Zajácz 4, Földesi 9/3

Csere: Balogh B., Bíró 7/3, Csirpák 2, Vida 8/6, Lakatos, Szenti 2

vezetőedző: Kovács Tibor

© 2018-2024 nyikse.hu | adatkezelési tájékoztató
Pályázat